ÉlményekSai hírek

Az elmével szolgálni
2010.05.30. 12:26 : Dorothy és Moyia O’Brien : Élmények

Az alábbi idézet „Az Úr érintése az O’Brien ikrek életében” c. könyvből származik, melynek szerzője az ausztrál ikerpár, Dorothy és Moyia O’Brien. Swami csak a „rózsaszín ikrekként” emlegeti őket. Életüket mások szolgálatának szentelték a brisbane-i Napfényes Jólét és Gyógyító Egyletben (SWARA: Sunshine Welfare and Remedial Association), amely sérült embereknek ad otthont immár három évtizede, így nem csoda, hogy belopták magukat az Úr szívébe. Swami mindig szakított időt arra, hogy személyesen is beszéljen az Ő „rózsaszín ikreivel”, valahányszor csak ellátogattak hozzá.

„Miért kellene félnetek bármitől is, amikor az Univerzum Ura gondoskodik rólatok? Mindent megteszek a jólétetek érdekében.” – Baba

Sai Baba egyszer azt mondta: „Azért jöttem, hogy újrafessem az irányjelző táblákat az Isten felé vezető úton.” Az „újrafest” szó azt sugallja, hogy semmi újat nem mond nekünk – csupán megkönnyíti számunkra a régi idők nagy spirituális tanítói által kifejtett bölcsesség megértését és megtapasztalását. Személyes példája, szeretete és tanításai mind fontos szerepet játszanak magánéletünk irányításában. Most szeretnénk veletek megosztani néhány példát, amit tanításai a mi számunkra jelentettek, különösen a szeretet gyógyító erejével kapcsolatosan.

Egy kedves történet

Egyszer, Brindavanban odajött hozzánk két hölgy – az egyik egy újszülöttel – mert úgy érezték, Sai Baba arra inspirálja őket, hogy forduljanak hozzánk. Nem volt időnk arra, hogy meghívjuk őket a szobánkba, így a riksánkhoz jöttek oda a darshan után. Hirtelen sok probléma merült fel az életükben, így arra kértek, imádkozzunk értük. Nagyon sok félelem volt bennük, különösen a kisbaba miatt, így Sai Baba azt mondta nekik, hogy maradjanak, és ne menjenek még el.

Próbáltuk nekik mondani, hogy fontos, hogy megszabaduljanak a félelmeiktől, mert ha valaki fél, akkor negatív energiákat vonz magához. Erre a tanácsunkra így feleltek: – Sok szeretet van bennünk, és szeretjük Babát, aki azt szeretné, hogy itt legyünk, és megáldotta a kisbabánkat. Tudjuk, hogy helyesen cselekszünk, hogy itt maradunk. Kiépítettünk magunk körül egy csodálatos szeretetenergia-mezőt, így ha valaki negatív energiát próbál adni nekünk, nem szívjuk magunkba, így az egyszerűen visszaszáll arra az emberre, aki küldte azt a gondolatot, és ő fogja ismét magába szívni azt.

Azt tanácsoltuk nekik, ne mondják azt Babának, hogy mennyire rossz most nekik, inkább legyen hitük és mondják el neki, hogy bíznak benne, és így imádkozzanak hozzá: – Tudjuk, hogy velünk vagy. Tudjuk, hogy megsegítesz bennünket. Tudjuk, hogy maga vagy a tökéletes jóság, így minden jó, amit adsz nekünk. Tudjuk, hogy azt szeretnéd, hogy itt maradjunk, és biztosak vagyunk benne, hogy megédesíted életünket és vigyázol a kisbabánkra.

Reméltük, hogy ez segít majd rajtuk, annak ellenére, hogy csupán néhány szót tudtunk mondani, mert éppen elmenni készültünk. Ám az egyik hölgy keserves sírásra fakadt és azt mondta: – Nem értitek! – Tovább próbáltunk vele beszélni, de indulnunk kellett, mert Sai Baba autója közeledett, mi pedig még mindig a riksában ültünk a főiskola területén belül.

Gyorsan kihajtottunk és leparkoltunk, ám menet közben még mindig magunk előtt láttuk könnyes arcukat, így azt mondtuk a sofőrnek: – Menjünk vissza hozzájuk! Fel kell vidítanunk őket, mielőtt még továbbmennénk.

Szeretet, meleg szeretet

Ha van egy problémánk, vagy valaki számára választ szeretnénk találni, megérintjük a Sai Babától kapott gyűrűt, és arra kérjük, segítsen, hogy a helyes dolgot mondjuk, majd egyszerűen csak szeretetet küldünk az illetőnek. Úgy hisszük, bármilyen dühös vagy elkeseredett is valaki, ha szeretetet küldünk felé, fokozatosan megkezdődik a változás. Így tehát szeretetet küldtünk a hölgy felé, és azt mondogattuk: Szeretet, meleg szeretet.


A sofőr megtalálta őt, és amikor odajött hozzánk már mosolygott és viszonylag meg is nyugodott. Nagyon meglepődtünk, ám később rájöttünk, hogy az, hogy szívből mondtuk, hogy szeretet, szeretet, sokkal erősebb volt a szavaknál.

1  2  

«««



archiv

Isteni üzenet
A Védák - 3. rész
Az Upanishadok jelentősége

Linzer
Az isteni szülőtől
A teljes önátadás imádsága
Árpádházi Boldog Kinga
A gabonafélékhez leginkább ajánlott fűszerek
A végtelenség nyomában 3. rész
A csillagok születése és halála

Sugárzó Emberek - Assisi Szent Ferenc
Imádság

összes
gondolat

Az embernek élete minden pillanatában dolgoznia kell; nem vonhatja ki magát e teher alól.

archiv
2010. 9. 7.

Az érzéki tárgyaktól való elvonultság a legfőbb erény, mert lelki békével ruház fel, amely meghaladja az átlagemberek gyötrelmét, az öröm és a bánat kettősségét. Az ember hétköznapi élete során is visszavonulhat az érzéki tárgyaktól. Ne nézzétek világi szemmel a világot! Így megmenekülhettek az öröm és a szenvedés ellentéteitől, valamint lelki egyensúlyra és egyelméjűségre tehettek szert. Csak az elmétek játékai miatt tapasztaljátok az Egyet sokfélének. Lássatok mindent a szerető Úr kivetülése és kiterjedéseként! Így a dualitás szintjéről az egység birodalmába juthattok.