Miért hangzik el háromszor a shaanti? 
A shaanti jelentése béke, a létezés természetes állapota. Nyugtalanságot mi magunk, vagy mások is okozhatnak. Például egy helyen addig béke honol, amíg valaki nem csap zajt. 
Így a béke minden nyugtalanságban benne rejlik. Ha ennek vége, a békét természetes módon, ismét megtapasztaljuk, hiszen már eleve ott volt. Ahol béke van, ott a boldogság is jelen van, ezért kivétel nélkül mindenki arra vágyik, hogy béke legyen az életében.
 
Mindazonáltal a külső vagy belső békét nagyon nehéznek tűnik elérni, mert elfedi a nyugtalanságunk. Alig akad olyan ember, akinek sikerül megőriznie belső békéjét a külső izgalmak és gondok közepette is. A béke elérése érdekében imákat éneklünk, ezáltal gondjaink megszűnnek, és a külső zűrzavar ellenére is megtapasztaljuk a belső békét. Minden ilyen imádság a shanti háromszori eléneklésével zárul.
 
Úgy tartják, amit háromszor kimondunk, az megvalósul (trivaram satyam). Ha valamit hangsúlyozni szeretnénk, akkor háromszor elismételjük. A bíróság előtt is azt mondják a tanúk, hogy az igazat, a teljes igazságot és csakis az igazat mondom.  

A shaanti háromszori elismétlésével a béke iránti intenzív vágyunkat fejezzük ki. Minden akadály, probléma és fájdalom az alábbi három forrásból ered:

Aadhidaivika : Láthatatlan isteni erők, melyeket csak alig, vagy egyáltalán nem tudunk kontrollálni, mint például földrengések, árvizek, vulkánkitörések stb.
 
Aadhibhautika: Az általunk vagy embertársaink által előidézett események, például balesetek, környezetszennyezés, bűnözés stb.
 
Aadhyaatmika : Imádkozunk az Úrhoz, hogy legalább különleges eseményekkor vagy a napi teendőink során ne érjenek kellemetlenségek, vagy csak minimális problémák a fent említett forrásokból. Azért énekeljük el a shaanti szót háromszor, hogy a béke uralja életünket. Legelőször mondjuk ki a leghangosabban, amely a láthatatlan erőknek szól.  A második éneklése során már halkabbak vagyunk, amit a közvetlen környezetünknek, illetve a körülöttünk élőknek címzünk, a harmadik, leghalkabb shanti pedig önmagunknak szól.


Miért ajánlunk fel kókuszdiót? 
Indiában a leggyakoribb templomi felajánlások egyike a kókuszdió. Ezenkívül esküvőkön és ünnepeken is fel szokták ajánlani, valamint új járművek, hidak vagy házak felavatására is használják. A  homa szertartás elvégzésekor az áldozati tűzbe ajánlják fel. A kókuszt feltörik, az Úr lába elé helyezik, majd később áldott ételként szétosztják (prasaada).
 
A megszáradt kókuszdió rostját eltávolítják a tetején található, kis szöszmöszös rész kivételével, így a kókuszdió úgy néz ki, mint egy ember feje. A kókusz feltörése az ego megtörését szimbolizálja, a belsejében lévő lé a hajlamainkat ( vaasanas), a fehér hús pedig az elmét, amelyeket ily módon mind felajánlunk az Úrnak.

Ezáltal az Úr érintésétől megtisztul az elme és szent ajándékká válik (prasaada). A hagyományos abhishekha szertartásokon, melyeket templomban és otthon is végeznek, többféle dolgot is ráöntenek az Istenséget ábrázoló formára, például tejet, túrót, mézet, kókuszlevet, szantálfakrémet, szent hamut stb. Minden egyes ilyen anyagnak sajátos jellegzetessége van, amely jótékony hatású az istentiszteletet végzők számára. Úgy tartják, az abhishekha szertartásokon használt kókuszlé  például spirituális erővel ruházza fel az útkeresőt.

A kókusz az önzetlen szolgálatot is szimbolizálja. A pálmafák minden részét felhasználják – a törzsét, a leveleit, a gyümölcsét, a kókuszháncsot – méghozzá számtalan módon. Például háztetőkhöz, szőnyegek, ízletes ételek, olajok vagy szappan készítéséhez. A kókusz felszívja a földből a sós vizet és édes, tápláló nedüvé alakítja át, ami különösen jótékony hatású a betegek számára. Ezenfelül ayurvédikus gyógyszereket és más orvosságokat is készítenek belőle.  A kókuszdión található három pont a háromszemű Úr Shivát is szimbolizálja, így úgy tartják, valóra váltja a kívánságokat.

1  2  

«««