Sugárzó emberekSai hírek

Sugárzó Emberek - Assisi Szent Ferenc
2010.06.22. 22:14 : Sugárzó emberek

Assisi Szent Ferenc (1181/2-1226)  

A világ egyik legismertebb és legszeretettebb szentje, akinek sugárzó karizmája milliókat vonzott és vonz az atomkorban is a Krisztus-követés evangéliumi útjára.

Pietro di Bernardone és Giovanna (Pica) asszony fia a keresztségben a Giovanni nevet kapta, francia földről éppen hazatért apja nevezte el őt „franciának", Francescónak. A hit első ismereteit anyjától szerezte, aztán a St. Giorgio plébániai iskolában megtanult írni-olvasni, utána rövid ideig költészettel és zenével foglalkozott, némileg belekóstolt a francia nyelv provence-i tájszólásába, közben szívesen forgatott legendás lovag-történeteket. Jó emlékezőtehetség birtokában szert tett valamelyes olvasottságra, műveltségre. Apjához hasonlóan ő is telve volt ambícióval, vágyai siker, gazdagság s majdani nemes titulus elérésére irányultak. Úgy tűnt, ügyes kereskedő is lesz. Assisi aranyifjúságának vezére szeretett öltözködni, énekelni, barátait megvendégelni, szülei meg elnézték költekező életmódját. Mindenki szerette nagyvonalúsága, adakozó kedve, kulturált viselkedése, emberséges magatartása miatt.

1202-ben részt vett városának Perugia elleni „hadjáratában". Elfogták, egyévi börtön után súlyos betegségbe esett.  Világszemlélete kezdett átalakulni. Felépülése után azonban, ismét csak dicsőségvágytól űzve, Spoletóba indult, hogy lovagi babérokat arasson (1205). Ezen a „damaszkuszi úton" várta a megtérés kegyelme. Álmában meghívást kapott, álljon egy nemesebb úr szolgálatába.

Assisiben napokon át egy barlangba elvonulva imádkozott. Egyszer leprással találkozott az úton. Legyőzve iszonyatát, megcsókolta. Villámként hatott rá a szenvedő Krisztus megjelenése. F. ezt követően a leprások szolgálatába akart állni, gyakrabban adott alamizsnát a szegényeknek és a templomoknak. A S. Damiano templomban imádkozva világosan hallotta a Megfeszített hangját: építse újjá a pusztuló templomot (chiesa= templom, egyház).

Ferenc ezen élmények hatására hosszan kereste hivatását: egy ideig a S. Damianóban maradt oblátusként, aztán hazatérve szembeszállt megdühödött apjával, majd II. Guido püspök előtt nyilvánosan lemondott örökségéről, Isten gyermekeinek szabadságát választva. Ez a pillanat jelentette teljes megtérését (1206 eleje). Egyszerű köntöst vett magára, s kikiáltva magát a Nagy Király hírnökének, két évet remeteségben, bűnbánatban, imában, s mások szolgálatában töltött. Aztán szó szerint értelmezve a Megfeszített szavait, nekifogott három kis templom (S. Damiano, S. Pietro della Spina, Porziuncola) újjáépítéséhez.

1208. febr. 24-én a misén hallott evangélium nyomán ismerte fel örömmel saját hivatását és küldetését. Azonnal másik ruhát vett magára - kereszt alakú tunikát, kötélövvel -, s a püspök engedélyével azonnal prédikálni kezdett a S. Giorgio templomban. 1208-ban nyolc társ szegődött mellé. III. Ince 1209-ben jóváhagyta Ferenc kis apostoli közösségét. Megkezdődött Ferenc vándorprédikátor korszaka. Helyesebben Ferenc nem prédikált, hanem a néphez beszélt, kicsit szinte énekelve, egyszerűen, kifejező mozdulatokkal, mimikával kísérve. Témái: a béke, a Teremtő parancsai, Isten igazságossága és irgalma, bűnbánat, testvéri szeretet, keresztény erények minden néposztály számára, szentségek, különösen az Eucharisztia. Naponta négy-öt helyen is megállt egy városban. Egyszerűen, kendőzetlenül mondta ki az igazságot, úgyhogy mindenütt üdvös félelemmel hallgatták. 1208/10-től 1224-ig tartott életének ez az evangelizáló szakasza. Bejárta szinte egész Itáliát, közben - a vértanúság vágyától űzve - Szíriába (1212), ill. Marokkóba indult. Először vihar, másodszor súlyos betegség kényszerítette visszatérésre.

1212-ben létrehozta „S. Damiano Szegény Hölgyeinek" intézményét (klarisszák). Közösségéből misszionáriusokat küldött Palesztinába és Marokkóba, majd 1219. júl. 24-én ő is hajóra szállt. Egyiptomban Al-Malik al Kamii szultán jóakarattal fogadta, megtérésre azonban nem került sor, s az annyira óhajtott vértanúság is elmaradt. 1220-ban Ferenc visszatért Itáliába, újrakezdte a szó apostoli szolgálatát. Világi keresztények számára létrehozta a Bűnbánók vagy harmadik rendiek intézményét. 1223 karácsonyán Greccióban (a pápa engedélyével) élő betlehemet rendezett, a környékből érkezett tömeg nagy örömére.

Keletről már betegen érkezett vissza. Közösségének vezetését átadta Elia (Illés) testvérnek (1221-27) és megfogalmazta Regulája végleges szövegét (1223). 1224 nyarán visszavonult Alverna (La Verna) hegyére. Szept. 14-én jelent meg neki ismét a Megfeszített lángoló szeráf alakjában. Ekkor kapta meg a stigmákat: testén megjelent Krisztus öt szent sebe. Visszatérve Assisibe mint a Megfeszített eleven képmása, utolsó két évét állandó szenvedésben töltötte. Keletről hozott szembaja is ekkor vált súlyossá. 1224 végén vagy 1225 elején, miután hosszú napokat töltött egy cellában a San Damiano mellett, egy álmatlan éjszakán, amikor bizonyosságot szerzett, hogy hamarosan meghal s elnyeri örök jutalmát, misztikus elragadtatásában recitálta el a „Naphimnuszt".

Ugolino bíborosnak engedelmeskedve Rietiben elviselte a pápai udvar orvosainak tüzes vassal történő „kezelését" (1225). 1226 áprilisában ismét súlyos válságon esett át, s mikor már járni tudott, lassú léptekkel visszaindult Assisibe. Szeptember végén kérte, vigyék át a Porziunkulába. Itt a passiót hallgatva, majd közösségével megünnepelve az utolsó vacsora szertartását, a puszta földön fekve hívta „nővérét, a testi halált". 1226. okt. 3-án, szombat este lehelte ki lelkét. 45 éves volt. Testvérek és Assisi polgárai látták rajta Krisztus sebhelyeit. Úgy feküdt ott, mint a keresztről levett Megfeszített.

A S. Giorgio templomban helyezték nyugovóra. 1228-ban szentté avatták. 1230-ban testét átvitték a IX. Gergely kívánságára emelt Szent Ferenc-bazilikába. Sírjához évente százezrek zarándokolnak.

25 hosszabb-rövidebb írása maradt ránk.

  • Törvényalkotó műve a két -Regula: Formula vitae (1209-21) másképp Reg. I. „non bullata" Regula II. bullata (1223).
  • Intések, a szerzetesi élet normái: Verba admonitionis (28 fejezet), Testamentum (1226), De religiosa habitatione in eremo (1218-21).
  • Imák: Officium Passionis, Laudes Dei, a Szent Szűz dicséretére két Salutationes.
  • Nyolc hiteles Levél. Mindez latinul. Umbriai népnyelven a Cantico di frate Sole. Három kézírásos szöveg: Leo testvérhez, Áldás Leo testvérhez és a Laudes Dei (1224).

Assisi Szent Ferenc áldása, Assisi Szt. Ferenc kolostor könyvtára Személyiségének titkát és küldetését Bonaventura a Legenda maior előszavában így foglalta össze: „az isteni Üdvözítő kegyelmének új megjelenése Ferenc szolgájában", hogy mindenkit követésére buzdítson. Ferenc az Egyházon belül hajtott végre gyökeres reformot, békésen, karizmatikus intuícióval s azzal a vággyal, hogy minden ember megismerje a Megfeszített Jézus szeretetét és irgalmát. Igehirdetésének aranyfedezetét evangéliumi szegénysége, alázata és istengyermeki szabadsága alkotta. Kivétel nélkül mindenkiben Isten gyermekét látta, tisztelte, ugyan-akkor élte s hirdette ennek radikális követelményeit.

Rendalapítóként elutasította a monasztikus modellt. Saját küldetését így jellemezte: új bolondnak kell lennie a világban; „az Úr engem nem akart ettől eltérő úton vezetni" (Spec 68). Az egyszerűségnek, alázatnak, az abszolút szegénységnek Ferenc és rendje által élt és hirdetett evangéliumi eszménye minden kor számára az üdvösség üzenetét jelenti.

1  2  

«««



archiv

Isteni üzenet
A Védák - 3. rész
Az Upanishadok jelentősége

Linzer
Az isteni szülőtől
A teljes önátadás imádsága
Árpádházi Boldog Kinga
A gabonafélékhez leginkább ajánlott fűszerek
A végtelenség nyomában 3. rész
A csillagok születése és halála

Sugárzó Emberek - Assisi Szent Ferenc
Imádság

összes
gondolat

A Szeretet nem ismeri a félelmet, ezért nincs szüksége arra, hogy hamisságra támaszkodjon.

archiv
2010. 9. 7.

Az érzéki tárgyaktól való elvonultság a legfőbb erény, mert lelki békével ruház fel, amely meghaladja az átlagemberek gyötrelmét, az öröm és a bánat kettősségét. Az ember hétköznapi élete során is visszavonulhat az érzéki tárgyaktól. Ne nézzétek világi szemmel a világot! Így megmenekülhettek az öröm és a szenvedés ellentéteitől, valamint lelki egyensúlyra és egyelméjűségre tehettek szert. Csak az elmétek játékai miatt tapasztaljátok az Egyet sokfélének. Lássatok mindent a szerető Úr kivetülése és kiterjedéseként! Így a dualitás szintjéről az egység birodalmába juthattok.