Sai Ram, szeretetteljes üdvözletem Prashanti Nilayamból!
Ez a harmadik előadásom a Védákról szóló sétakörutunkon, ha szabad így neveznem. Az előző két cikkben általános betekintést nyerhettünk a Védákba. Most kifejezetten egy bizonyos Upanishadnak szeretnék nagyobb figyelmet szentelni, méghozzá a Taittiriya Upanishadnak, azon egyszerű oknál fogva, hogy nemcsak kiváló példája annak, amiről a Védák magasabb szinten szólnak, hanem mert gyakran halljuk felcsendülni, amikor Swami kijön a darshanok idején. A Radio Sai-ban korábban már hallható volt egy részletes sorozat erről az Upanishadról, és remélem, legalább néhányan hallgattátok, mert mondanivalóm legnagyobb része azon az előadáson alapul, rövidebb változatban. Korábban már rámutattam arra, hogy az Upanishadok a Vedanta részét képezik. A Vedanta azt jelenti, „ami a Védák végén van”. Az Upanishadok rendkívül filozofikus tartalmúak, ami nem meglepő, hiszen ahogy egy korábbi beszélgetésben már említettem, a védikus gondolkodás az idők folyamán folyamatosan fejlődött. Sok Upanishad létezik, de a tudósok csak tíz legfontosabbat tartanak számon. A Taittiriya Upanishad – amiről ma szó lesz – benne van ebben a top tízben.

Az Upanishad jelentése

Hadd kezdjem az Upanishad szó pontos jelentésével. Swami azt mondja, szó szerint azt jelenti, „közel ülni”. De ki ül közel kihez? – A tanítvány a guruhoz. És aztán mi történik? A tanítvány bölcsességet tanul a gurutól és megvilágosodik. Ez a hagyományos, külső jelentése. A mélyebb jelentése pedig az, hogy az embernek egyre közelebb kell kerülnie igaz Önvalójához, hiszen Isten a legfőbb Guru. Ez a bölcsességhez vezető valódi út.  Swami gyakran emlékeztet arra, hogy az egyén az örökkévaló Atma megtestesülése, úgy szólván elmébe és testbe öltöztetett Atma. Ezek kombinációját nevezzük egyéni léleknek (jivatma).

Az Upanishadok segítenek, hogy az egyéni lélek elindulhasson a felfedezés útján. Hogy mit fedez fel? – Valódi természetét. És mi ez a valódi természet? A tiszta, dísztelen, testetlen és végtelen Atma. Ahogy Radhakrishnan professzor mondja: „Az Atma az, ami megmarad, miután minden mást elvettünk, ami nem az igaz Önvalót jellemzi.” A lelkigyakorlat (sadhana) az a folyamat, mely során az egyéni lélek levet minden olyan szükségtelen díszkelléket, ami elfedi az Atmát.

Plotinus gondolatai az Upanishadokról
A múltban az Upanishadok a legmagasabb rendű igazságot testesítették meg, mely a világ minden részéről vonzotta az útkeresőket. Radhakrishnan professzor Plotinustól, a görög tudóstól idéz, aki már réges-rég, mindenki mástól függetlenül felfedezte, hogy:
Aki az isteni elme természetének mélyére kíván látni, annak saját lelkében kell mélyre tekintenie, mely a legistenibb pontja.  Először el kell vonatkoztatnia a testtől és az alacsonyabb rendű lélektől, mely felépítette a testét, majd az érzékek minden képességétől, minden vágytól és érzelemtől, valamint minden olyan jelentéktelen dologtól, amely a halandósághoz vezet. Az elvonatkoztatás után az a rész marad meg, amit az isteni elme képeként jellemezhetünk; ez egy olyan jelenség, amely még megőrizte az isteni fényt.

Max Müller az Upanishadokról
Senki sem tagadhatja, hogy ez egy jelentős és önálló észrevétel az Upanishadok igazságának esszenciájáról, ám továbbra is fennáll az a tény, hogy  az Upanishadok páratlanok mennyiségük, mélységük, valamint az útkeresőknek adott segítségnyújtásuk tekintetében. Ezt, más filozófiai hagyományokkal ellentétben, nem szükséges kommentálni. Történelmi tény, hogy az ősi Indiában a belső Önvaló keresése nagyon sok embernek szó szerint az életmódjává vált. Erre utal Max Müller is, akitől Swami is gyakran idéz:
Igazán meglepő, hogy India kitartó és elszánt gondolkodói már évezredekkel ezelőtt kidolgoztak egy ilyen rendszert, mint a Vedanta, amely még ma is elszédít bennünket, mintha egy gótikus katedrális  csigalépcsőjének legfelsőbb fokán állnánk. Filozófusaink közül,  Heraclitust, Platónt, Kantot és Hegelt is beleértve, senki sem vállalkozott arra, hogy felállítson egy ilyen meredek és magas lépcsőt. Kezdetben csak az Egy létezett, és végül szintén nem lesz más, csak az Egy, akár Atmannak, akár Brahmannak nevezzük.

Általánosságba véve ugyanezt mondja maga Swami is az Upanishadokról:
Az Upanishadok nem az emberi intelligencia termékei, hanem Isten sugallatai az ember számára. Az Upanishadok hitelesek és eredetiek, hiszen a Védák dicsőségének részei. Szám szerint 1180 létezik, ám az évszázadok folyamán sok eltűnt belőlük az emberi emlékezetből, és csak 108 maradt fenn.  Ezek közül, értékes és mély tartalmának köszönhetően, 13 különösen nagy népszerűségnek örvend. Úgy váltak jelentőségteljessé, hogy Adi Sankaracharya az összes elérhető Upanishad közül tizet emelt ki, és kommentárokat írt hozzájuk.  Ezen a tizen múlik az emberiség felemelkedése vagy bukása.

A Taittiriya Upanishad
Most térjünk rá a Taittiriya Upanishadra,  jelen beszélgetésünk fő témájára. Három részből áll, melyek mindegyike egy Valli: Sikshavalli, Anandavalli és Bhriguvalli. Az első rész lényegében a szent iratok elméleti tudására vonatkozik, ahol a guru átadja az alapokat tanítványainak. Ám önmagában az elmélet semmit sem ér; Istent meg is kell tapasztalni, mert csak így ismerhetjük meg a boldogságot (ananda). A boldogságot viszont nem lehet megtapasztalni a tudatlanság fogságában, így az első lépés a boldogság felé, a tudatlanságtól való megszabadulás. A Taittiriya Upanishad Anandavalli fejezete pontosan ezzel az aspektussal foglalkozik.

Az utolsó a Bhriguvalli, amely a bölcs Varuna és fia, Bhrigu közötti párbeszédről szól, és a legfelsőbb Brahman ismeretével foglalkozik. Bizonyos értelemben ez az Anandavalli ismétlése, dialógus formájában. Ennyit a rövid bevezetőről és a három Valliról.



Swami véleménye aTaittiriya Upanishadról
Most lássuk, mit mond Swami a Taittiriya Upanishadról: Ezen Upanishad speciális témája Brahman ismerete (Brahmavidya).  Három részből áll, melyek a Sikshavalli, az Anandavalli vagy Brahmavalli és a Bhriguvalli. A második és a harmadik rész nagyon fontos azok számára, akik a legfelsőbb tudást (Brahmajnana) keresik. A Sikshavalli bizonyos módszereket részletez az egyhegyű összpontosítás elsajátítására vonatkozóan, ám egyedül ez még nem elég a kötöttség megszüntetéséhez és az illúzió legyőzéséhez. Az élet árama és örvénye a tudatlanságnak köszönhető, amely kötöttséget  eredményez. A kötelékek csak a tudatlanság megszűnésével lazulnak meg, csak így érhető el a megszabadulás. Ez ahhoz hasonló, mintha azt mondanánk, a vonatunk elindult, pedig mozdulatlan, és valójában a szemközti vágányon lévő szerelvény mozdult meg. Nézd meg a vonatod, és megtudod az igazságot; megtévesztő, ha a másik vonatot nézed. Nincs értelme az illúzió okát keresni; keresd azt, hogyan szabadulhatnál ki belőle!

1  2  3  4  

«««