Sai Ram, szeretettel üdvözlök mindenkit Prashanti Nilayamból!
Bizonyára emlékeztek rá, a fő célom ezzel a Védákról szóló sorozattal, hogy  először megismertessem veletek az emberiség e csodálatos örökségét, majd betekintést nyújtsak a régi időkbe, az emberek Védákhoz fűződő kapcsolatába. A sorozat első két része általános bevezetőként szolgált, a harmadikban pedig megismerhettük a híres Taittriya Upanishadot.

A mostani alkalommal hasonló szellemben szeretnék rövid ismertetőt kínálni a szintén híres Purusha Shukhtamról. A Taitrriya Upanishad és a PurushaSukhtam csak példák – akár sok egyéb mást is választhattam volna, ám azért döntöttem e kettő mellett, mert nagyon gyakran hallhatóak Prashanti Nilayamban. Egyébként a Sai Rádióban már hallható volt egy részletes sorozat erről a két kedvencről, így úgy gondoltam, erre hivatkozva talán könnyebb lesz együtt kapcsolatot teremtetünk a Védák e két részével.

A Purusha Shukhtam jelentése
Tehát mi pontosan a Sukhtam? Nagyon egyszerű: a sukhtam azt jelenti, jó szó. Így a PurushaSuktham  Purusha  dicsőítését jelenti – erről szól ez a huszonnégy versszakos, gyönyörű himnusz. Most felmerülhet a kérdés, ki pontosan Purusha és miért énekelnek a dicsőségéről? Purusha nem más, mint a legfelsőbb Úr, akit nagyon sok névvel illetnek, de ebben a bizonyos Sukhtamban a Purusha  kifejezés szerepel a leggyakrabban. Ahogy Krishna is kifejti Arjunának a Bhagavad Gitában, a végső elemzés alapján Isten formanélküli, abszolút, valamint meghaladja a teret és az időt.

Purusha csak az egyik elnevezése a formanélküli és absztrakt Istennek. Ezenkívül sok más név is létezik, úgy mint Paramatma, Brahman, Parabrahman stb.  Allah, Jehova vagy bárhogyan is nevezzük Őt, Isten, akire jelenleg Purushaként utalok, a legmagasabb rendű, végtelen, időtlen, örök és változatlan. Azonban a fenti kijelentés kételyeket ébreszthet.  Ha a legfelsőbb Úr, nevezetesen Purusha ilyen „távoli”, akkor miért mondja Swami, hogy „bennetek, felettetek, alattatok előttetek és mögöttetek vagyok”? A válasz egyszerű.

Bár úgy gondoljuk, hogy a legfelsőbb Úr örök lakóhelyén tartózkodik, amely meghaladja a teret és az időt, különböző formákban a véges Univerzumban is megnyilvánul. Ilyen értelemben áthatja az Univerzumot. Így Isten a teremtés alatt és felett is jelen van; a teremtés felett abszolút állapotban. Jó, de hogy létezhet a termtés alatt? Az Úr világosan kifejtette ezt Krishna Avatar által.

Minden Isten
Krishna azt mondja, hogy Isten a teremtésben egyaránt megnyilvánult és meg nem nyilvánult. A megnyilvánult aspektust könnyebb megérteni. Ez azt jelenti, hogy végeredményben a fizikai Univerzum minden része Isten. Így ha visszanyúlunk egészen a gyökerekhez, a szél Isten, a fák Isten, a hegyek Isten, a folyók Isten, a varjú Isten és a keselyű is Isten. Még ha el is nevezitek őket, akkor is Isten maradnak. Furcsán hangzik, nem? Ám ha alaposan belegondolunk, kénytelenek vagyunk elfogadni ezt a következtetést.

Isten ereje
A mai világ hitetlen emberei talán csóválnák a fejüket és megvetően mosolyognának mindezen, mondván, micsoda képtelenség! Hogy lehetne a szél Isten? Most lássuk, mint mond Swami a szélről.  Olykor azt kérdezi a beszédeiben, hogy feltalált-e az ember valaha is olyan ventillátort, ami olyan erősen tud fújni, mint egy tájfun vagy egy hurrikán? Ez nem szavainak pontos idézete, de közvetítik a mondanivalója lényegét.

Most egy pillanatra álljunk meg, és gondolkodjunk el ezen!  Közülünk hányan vették már észre, hogy egy tájfun sebessége akár 250 km/óra is lehet? Tudtátok, hogy négyféle olyan hurrikán is létezik, amelyek időről időre átsöpörnek az Atlanti-óceán felett; akkorák, mint Texas állam, és nemcsak hogy fél méteres esőt hordoznak, ami 500 mm, hanem a szélerősség még a külső részeiken is meghaladhatja a 60 km/órát? Ahogy Swami kérdezi: “Feltalált-e már az ember olyan ventillátort, amelyik olyan erős szelet képes fújni, hogy ilyen hatalmas területeket is befedjen? Ez a lényeg; honnan származhatna ez a hatalmas erő, ha nem Istentől?

Most térjünk rá egy másik szélsőséges esetre, a varjúra.  Régen, Indiában tisztelték a varjakat. Nem azért, mert megbolondultak, hanem mert tisztelték Isten remekművének finom egyensúlyát. Manapság hányan veszik észre, hogy a csúnya és visszataszító varjak valójában a természet utcaseprői? Amint elhajítunk egy romlandó ételt, nyomban ott terem egy varjú, hogy megegye. A régi indiaiak azért tisztelték a varjakat, mert Istent látták bennük, aki a segítségükre siet.

A természet kifinomult egyensúlya
Ha alaposan megfigyeljük, a természetben minden apró dolog – a planktonoktól a nagyobb teremtményekig – finom szerepet játszik a természet teljességének és egyensúlyának megőrzésében. Vegyük például a halakat! Ahogy Swami mondja, a hal tisztítja a vizeket, még a hatalmas óceánokat is. De mit csinál az ember? Először beszennyezi a vizeket, majd tömegestül kifogja a halakat. Így ha alaposan átgondoljuk, nyilvánvalóvá válik, hogy a természet egy jól kidolgozott mesteri terv alapján született meg, sok kicsi és nagy szereplővel, és mindegyik a maga egyedülálló szerepét játssza. Bár ezek a szereplők különböző formákban tűnnek fel, valójában minden szerepet Isten játszik.

Talán nem értünk belőle mindent, ám ez nem jelenti azt, hogy ne létezne mesteri terv vagy kozmikus dráma. A hitetlenek talán vonakodva fogadják el, hogy létezik egy bizonyos terv, és azzal érvelnének, hogy a terv létezése még nem jeleni azt, hogy irányító szellemiség is volna mögötte. Az ősi Indiában nem került sor ilyen felesleges és jelentéktelen vitákra, mert az emberek szabadon és örömmel fogadták el, hogy létezik egy legfelsőbb Úr, akinek a kegye és akarata nélkül még egy atom sem képes megmozdulni. Dióhéjban, a Védák határozottan kinyilatkoztatják, hogy Isten mindenhol és mindenben jelen van, a legapróbb hangyáktól a galaxisokig. Ez mellesleg egy olyan állítás, amit Swami is gyakran idéz: Kshimalo Brahmalo, más szóval: Isten mindenben jelen van a megnyilvánult, anyagi világban, a hangyáktól a galaxisokig. Ám mi történik Isten meg nem nyilvánult jelenlétével a teremtésben? Ezt sem nehéz megérteni, legalább elviekben.

1  2  3  

«««