Élménybeszámoló az egy hetes Puttaparthi, és a két hetes whitefieldi (brindavani) látogatásról

Buddha Purmina ünnepség
A Buddha Purmina ünnepség idején tartózkodtunk a Legfelsőbb Béke Otthonában, ami hivatalosan mégsem került megrendezésre. A maláj csoport készült Kulturális Programmal. Érdekes volt hallgatni a bhajanokat maláj nyelven. Egy alkalommal a Mandír középső részén ültem a 3. sorban. Baba nem nézett felém, amikor bejött, de ekkor elvette a leveleket az egyik magyar lánytól, aki a másik oldalon ült az ajtóhoz közel. Minden levelet elvett, ahogy végigment a hívők előtt. A Kulturális Program befejeztével Baba materializált a férfi karmesternek egy láncot, Sai Babát ábrázoló medállal. Ezt csupán később sikerült megnéznünk (leszólítottuk az utcán a fiatalembert és kértük, hogy mutassa meg). A női karmestert is odament Babához, majd őt leküldte a veranda elé. Swami is elindult lefelé, a maláj kórus tagjaihoz, de aztán az Ő kiszámíthatatlanságával, meggondolta magát és visszahátrált. Mézédes mangóval ajándékozta meg végül a zenekar tagjait. A Dharsan csarnokban várakozó hívek nem részesültek a mézédes gyümölcsből, így mi sem, pedig nagyon szerettünk volna kapni az áldott gyümölcsből… Ám később, mivel Swami minden gondolatunkat ismeri, Whitefieldben kétszer is megajándékozott minket mangóval, bizonyítva ezzel isteniségének váratlan és kiszámíthatatlan megnyilvánulásait. Meg adja amit kérünk, de nem mindig akkor és úgy ahogy azt mi elképzeljük.

Amikor Szilvia, a Magyarországi Sathya Sai Szervezet nemzeti koordinátora megkérdezte, hogy tudnék-e gondoskodni vendég-előadónkról, Dr. Sara Pavanról magyarországi itt tartózkodása idején, a hála és megtiszteltetés érzése öntött el. Boldog voltam, hogy Swami hírnöke lehet a vendégem.
     Ugyanakkor az elme játéka eredményeként kétségek közt telt az idő a megérkezéséig. Melyik szoba alkalmasabb a számára? Mit főzzek, mivel kínáljam? Hogyan viselkedjem? Megértem-e majd az angol kiejtését?
Nos, megérkezésekor az ő „Sai mosolyával” és természetes meleg ölelésével minden kétségemet eloszlatta.  Olyan volt Ő hozzám egész idő alatt, mint az Apa: egyszerű és önzetlen, őszinte és türelmes.

A fecske felszállt a kék égboltig, és lenézett a földre. Milyen gyönyörű gondolta, és közben nem vette észre  hogy egy karvaly tart felé. Amikor észrevette a karvaly már túl közel került hozzá, a fecske szíve egyre hevesebben vert. Jaj, most itt a vég meghalok, gondolta! A karvaly azonban megijedt valamitől , és megfeledkezve az áldozatául kiszemelt állatról , gyorsan tovaszállt. A kis fecske rémült tekintete követte Őt , míg az teljesen el nem tűnt a messzeségben.
 
Ekkor nyugodott csak meg  a fecske.   Egy vízesés mellett levő hatalmas fára szállt, hogy egy kicsit kipihenje magát. Lassan beesteledett, a kis madár bánatosan körülnézet, és elaludt.

Mennyit kerestelek, míg végre Rád találtam!
Boldogságom, lelki békém végre megtaláltam.
Egyszerű az út, mi Hozzád elvezet,
Most jöttem csak rá, hogy ez nem más mint a
SZERETET.
A Szeretet útján járni nem nehéz dolog,
Nyitott szemmel járni és segíteni a bajokon.
Könnyű és vidám, boldog lesz az ember,
A terhek elmúlnak, csak a SZERETET kell!

Az Út poros volt, néha sáros , fagyos. Nyáron ha esett az eső ,kis tócsákban megállt az esővíz,és a madarak odajártak inni a környékről. Az Út ekkor boldog volt. Szerette, hogy adhat valamit. Ilyenkor fontosnak érezte magát. Aztán a tócsa hamar kiszáradt. A madarak elrepültek,és az Út megint poros lett ,úgy érezte hogy nem kell senkinek. Magányos volt. Nem értette őt meg senki, nem beszélhetett
senkivel. Szomorú volt, és értéktelennek érezte magát. Egy napon fájdalmat érzett. Egy Vakond szúrt belé, ahogy átfúrta magát rajta. Fájt az Útnak , és méltatlankodott magában. Hogy merészel ő belém hasítani? Miért engeded ezt Istenem?Válasz nem érkezett.