Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében. Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. »»»

Peti 9 hónapra, egészséges babaként született, azonban, amikor édesanyjával haza mentek a kórházból, éjszakánként mindig sírt. Édesanyja mellre vette, simogatta, de Peti vigasztalhatatlan maradt. Minden nap, amikor jött az éjszaka, rázendített. Szülei nem tudtak aludni. Édesapja egyre ingerlékenyebb lett. Nem elég, hogy felesége állandóan Petivel foglalkozik és vele már alig, még aludni sem tud.
- Ez így nem mehet tovább!

 »»»

Egy napon egy idegen ifjú állt ki a város főterére. Majd kicsattant az örömtől, és sugárzó lényével maga köré gyűjtötte az embereket. Így szólt a köré csoportosuló emberekhez: "Figyeljetek rám és nézzétek meg a szívemet! Hát nem ez a legcsodálatosabb szív az egész völgyben!” A sokaságot megfogta az ifjú kisugárzása és  csodálták bátor szavait és szívét, amely valóban tökéletes volt. Egy folt sem volt rajta. Így az emberek teljes egyetértésben emelték kezeiket a magasba, mert a legcsodálatosabb szív volt amit valaha láttak. »»»

Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt.

 »»»

Egy vak fiú egy ház lépcsőjén üldögélt egy kalappal a lábánál. Kitámasztott egy táblát: Vak vagyok, kérem, segítsenek! – felirattal. A kalapban csak néhány érme volt. Egy férfi járt arra. Elővett néhány aprót a zsebéből és a kalapba dobta. Aztán felvette a táblát, megfordította és írt rá néhány szót. Visszatette a táblát, hogy mindenki, aki arra jár lássa az új kiírást.



 »»»

Karácsony táján mindig előkerül az az evangéliumi rész, amikor a napkeleti bölcsek, ezek a titokzatos vándorok, meglátják a betlehemi csillagot, és elindulnak, követik Betlehembe. A templomokban úgy is megemlékeznek róluk, hogy kiállítják a szobraikat a jászol mellé. Ott állnak, az egyiknek a kezében az arany, másiknál a tömjén, a harmadiknál a mirha.
 »»»

Mit kell feladni? Élt egyszer egy nagy király, akit megmart – ha szabad így fogalmaznom – a lemondás kígyója. Le akart mondani mindenről. Felkereste tanácsadóját, és arra kérte: „Mester! Mutasd meg a lemondás útját! Fel akarok adni mindent.” A Mester megkérdezte: „Mit szeretnél feladni?” Így válaszolt: „Feladom minden gazdagságomat, és szétosztom a királyságomban élő szegény emberek között.” »»»

Élt egyszer egy szent ember (sadhu), aki azonban csak látszólag volt az; nem gondolkodása, szavai és tettei által. Nem azért öltötte magára a narancssárga ruhát, mert szeretett volna megszabadulni a javak örökös hajszolásának rabságából, hanem mert ez az életforma illett lustaságához és tunyaságához. Az ál-sadhunak volt egy kis kunyhója a Gangesz partján. A folyó vize oltotta szomját, és nagylelkű, de könnyen megtéveszthető zarándokok csillapították éhségét. Irigylésre méltó helyzetben volt.


 »»»

Egy kis faluban élt egy nagyon szegény asszony a fiával. Az asszony már nagyon öreg volt, a fia meg hosszú idő óta beteg, sebes volt a lába. Nem tudtak miből élni, hát koldulásból tartották el magukat. A fiatalember a falujában mán szégyenelt koldulni, hát elment a szomszéd községbe. »»»

Süvít a decemberi szél, alvó fák dermedt ágait kényszeríti hatalma alá. A koronájától megfosztott erdőt, zuzmó öltöztette téli ruhába. Az erdő állatai odújukban várják az ébredést. Fagyott csapás vezet egy erdei viskóhoz. Benne egy öregember, szakadt takaróba burkolva didereg. Lilára püffedt orrát gémberedett kezeivel melengeti. Szeme lehelete irányába réved.

– Karácsony napja van.- dünnyögi magában.
Vissza emlékszik azokra az időkre, amikor még családjával együtt ünnepeltek. Milyen pompás diós bejglit sütött az asszony! Gyertya égett az asztalon és együtt mondták el a Mi Atyánkot… »»»