Egy különleges táborról szeretnék írni, amelynek Söréd, egy Fehérvárhoz közeli kis falu ad helyet. Beteg gyerekek (down-kórosok, autisták, mozgássérültek) táboroztatása folyik itt, egész nyáron, egy hetes turnusokban! Istennek hála, hogy évekkel ezelőtt, még gimnáziumban elsodort ide az élet, s azóta nyár nem múlhat el e nélkül a tábor nélkül... »»»

Egy nagyon különleges élményemet szeretném megosztani azokkal, akik a Földanyát, a természetet, beleértve a növényeket és állatokat is, a Teremtő csodálatos alkotásának és ezáltal testvéreiknek tekintik. A napokban járt Magyarországon Nomád Farkas a legfőbb maja vezető, aki a vének tanácsának vezetője, a maja őslakosok nagykövete. »»»

Professzor Anil Kumar egyik előadásán valaki megkérte, hogy mesélje el Swami egy napját. A professzor a következő válasz adta:
- Most elmesélem saját élményemet ezzel kapcsolatban. Kodaikanal Isten vidámparkja, olyan mint Orlando Amerikában. Sok vidám percet töltöttünk el ott. Sokat játszunk is. Kodaikanal az a hely, ahol Swami játékos és megengedi, hogy bármiről beszéljünk. Én szinte egy rendszeres szónok vagyok ott. »»»

Tegnap amikor a lányom beült a kocsijába az emeleti lakás konyhaablakából integettem neki, és csak annyit kívántam: "Az őrangyalod legyen veled!", és "Swami kérlek te vezesd az autót, úgy vigyázz rá ahogy a szemhéj vigyáz a szemre." Nem sokkal később egy pillangó repült be a kocsi nyitott ablakán. A pillangó színe narancssárga volt, mindkét szárnyán egy-egy sötét pöttyel. A vezető melletti ülésre repült és mindvégig ott maradt a 25-30 perces úton. Ez igen ritka eset, mert a pillangók csak úgy jönnek-mennek egyébként, nem időznek ennyit egy helyben ilyen kitartóan. Amikor a lányom hazaért -a város szívében lakik-, kiszállt a kocsiból és ki akarta tessékelni a pillangót, mert a kocsi bezárva igencsak meleg így nyár közepén. A pillangó kirepült ugyan, de a visszaszállva a szélvédőre tovább ott időzött. A lányom felment a lakásba, felvitte a csomagokat, kipakolt -ami megint csak időbe telt-, majd elindult a közértbe vásárolni pár dolgot. Gondolta megnézi a kocsit mi újság a pillangóval? Csodák csodája még mindig ott ült a szélvédőn. Hogy mikor repült el ki tudja, a lányom felhívott még aznap este, anyu képzeld Baba kísért hazáig, csak annyit feleltem neki: "Tudom." Noha a lányom felismerte Isten mindenütt jelenvalóságát, de van amikor elmegyünk a jelek mellett.

Egy történet jutott eszembe, nagyon régen hallottam, így már csak haloványan él bennem a tartalma, de pont erről szólt:

Egyszer egy gyermek azt suttogta: Isten szólj hozzám! És egy kismadár énekelni kezdett, de a gyermek nem hallotta meg. Ekkor a gyermek felkiáltott: Isten beszélj hozzám! És egy villám cikázott át az égen, de a gyermek nem figyelt oda. Ekkor a gyermek körülnézett és így szólt: Isten hadd lássalak! És felragyogott egy csillag az égen, de a gyermek nem vette észre. Akkor a gyermek így kiáltott: Isten mutass csodát! És megszületett egy élet, de a gyermek nem vett róla tudomást. Akkor a gyermek kétségbeesetten sírva fakadt és így szólt: Isten érints meg engedd hogy érezzem jelenlétedet! Erre Isten megérintette a gyermeket. De a gyermek lesöpörte magáról a pillangót,és továbbment tudatlanul.

Vajon mi a titka annak, hogy érzékeljük Sai Baba jelenlétét a nehéz időkben, amikor szükségünk van a segítségére ahhoz, hogy kilábaljunk egy kritikus helyzetből? A Sanathana Sarathi 1979. februári számában, Ms. Phyllis Krystal saját traumatikus élményét meséli el az „emlékezés” titkáról, amely annyit jelent, hogy Swami tanácsát megfogadva mindig ismételjük a nevét. »»»

Az alábbi idézet „Az Úr érintése az O’Brien ikrek életében” c. könyvből származik, melynek szerzője az ausztrál ikerpár, Dorothy és Moyia O’Brien. Swami csak a „rózsaszín ikrekként” emlegeti őket. Életüket mások szolgálatának szentelték a brisbane-i Napfényes Jólét és Gyógyító Egyletben (SWARA: Sunshine Welfare and Remedial Association), amely sérült embereknek ad otthont immár három évtizede, így nem csoda, hogy belopták magukat az Úr szívébe. Swami mindig szakított időt arra, hogy személyesen is beszéljen az Ő „rózsaszín ikreivel”, valahányszor csak ellátogattak hozzá.  »»»

22 országból csaknem 200 fiatal utazott Divignanoba, (Olaszország, Sai Mother House) hogy részt vegyen az Európai Ifjúsági Konferencián, köztük mi, hárman magyarok. »»»

Egyik reggel Swami odament egy hívőhöz az interjú után, és azt kérdezte: –  Mit csinálsz? A hívő csak nézte Swamit, anélkül, hogy megszólalt volna. Swaminak felcsillant a szeme, és megjegyezte: – Betöltés és ürítés. (A hívőnek éppen aznap reggel sikerült gyógyszerekkel megállítania a hasmenését).

Egy reggeli darshan alkalmával Swami a verandán állt, és egy ott ülő külföldi hívővel beszélgetett. (A férfi csak nagyon keveset tudott angolul, és egyébként első ízben járt Swaminál a feleségével és egy indiai házaspárral együtt, akik már régóta Sai hívők voltak, szintén az ő országából – összesen négyen.) A barátja elmondta neki, hogy általában ezt kérdezi Swami: Hányan vagytok? A dialógus a következőképpen folytatódott:
Swami: Szólj a feleségednek! »»»

Egyszer Brindavanban, Swami kijött a darshanról. Útközben meglátott néhány fiút, és megállt, hogy beszéljen velük. Szokásához híven egyesével megkérdezte a fiúkat: – Te ki vagy? Ők pedig kötelességtudóan mind megmondták a nevüket egy fiú kivételével, aki azt válaszolta: – Én Swami vagyok! Swami erre elmosolyodott, és azt mondta: – Akkor menj, és adj te darshant!