Ez a 108 köszöntésből álló rózsafüzér Bhagavan Sri Sathya Sai Babának íródott. A kristálygyöngyök Bhagavan Baba szeretetével, a zsinór pedig isteniségével itatódott át, mely mindenki számára látható.

A gyöngyök értékesek, de nem újak; Bhagavan Baba életrajzának oldalairól kerültek kiválasztásra. Bhagavan Baba itt említett csodái és üzenetei, a Sri Kasturi által írt Sathyam, Sivam, Sundaram című könyvből származnak.

Annak ellenére, hogy az egyes köszöntések hasonlítanak egymásra, mind egy különleges vagy fontos jelentéssel rendelkezik, amely hasznos segítséget nyújt a spirituális útkereső lelki fejlődéséhez.

A könyv a Sathya terméke, melyet áhítatosan Sai lótuszlábai elé helyezünk, hogy az érdeklődő hívek olvashassák és köszönthessék Babát.

Sai Szolgálatában:

"Biztosan mindenki megélte már: mikor valakivel, akár azért mert már nem lehet itt közöttünk, akár mert egy másik országban él messze, vagy más miatt, de nem lehet találkozni. Ilyenkor jó megérezni azt néha, hogy igazából nincsen messzeség..." »»»

A múlt meghatározhat,
De teherré nem változhat.
A pillanat most itt van,
Ahogy leírom, tovább illan.
Lassan beleérkezünk a jövő szigorú korlátai közé,
Már nem érted, a kétely miért ránt rajtad és dob a bizonytalanok közé.
Ha engedsz a távoli idő reménnyel kecsegtető szavainak,
Akkor nem éled meg a jelent,
gondolatod máshol van.
Emlékeid, reményeid a mostban érzékeled,
akkor vagy jelen,
 Ez mégse lineáris időkeret, nincs múlt,
se jövő, csak jelen.

Ha sírni látod, mondd meg neki, mennyire szereted őt és mindazt, amit mindenkiért tesz, és talán még ezek után is sírni fog, de a szívét boldoggá tetted.  »»»

Ha ételt szórok ruhámra, mely szép volt és tiszta,
Vagy elfelejtem, hogy cipőmet meg nem kötöttem
Kérlek, légy türelmes, vagy emlékezz csak vissza
A számtalan órára, mit veled töltöttem  »»»

Együtt megyünk, mindhalálig együtt,
S ha valaki elesik, benne mi hullunk térdre,
De soha, soha nincs olyan, hogy: Vége.
Minden temetés új kezdet egyben,
Minden meghasadt szív új kezdet egyben,
S ha a test megtöretik, benne új életcsíra éled:
Minden halál élet.

Együtt járjuk a keresztes utat mindhalálig, egészen az égig-
Szolgálni vagyunk, szeretni vagyunk itt a Földön - végig

Azért vagyunk, hogy megtaláljuk, s végül elveszítsük magunk-
Hogy tanúságtétel legyen minden napunk…

Azért vagyunk, hogy egyszer meglássuk az Istent -
Mindegy mikor, miért és hol,
Mert Ő mindhalálig, mindig, mindenkiben ott simul!

A szív olyan nagy, minden belefér,
nincsen nagyobb hatalom nála !
Saját szíved a legpuhább menedék,
Bújtasd be magad birodalmába ! »»»

„Az emberi élet az „én”-től a „mi”-ig tartó utazás.  E rövid utazás során különüljetek el a testtől és kötődjetek az Önvalóhoz, melyhez az anyai kegy nélkülözhetetlen.”
Sri Sathya Sai Baba - 1999. november 19.

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!