Bhagawan Sri Sathya Sai Baba 


ÉLETE

ifjú SwamiSathya Sai Baba 1926. november 23-án született Dél-Indiában. Már 14 éves korában kinyilvánította tudását és különleges képességeit a környék lakói körében, de az idő múlásával egyre nagyobb hírnévre és megbecsülésre tett szert; egyre több embert vonzott maga köré. Az 1960-as években már a nyugati világ országaiból is egyre többen látogattak el Hozzá.  Ma Prasanthi Nilayam - első számú tartózkodási helye - a tiszta spirituális kimagasló fellegvára, ahová végeláthatatlan sorokban érkeznek a hívők - nemzetiségtől, származástól és osztálybeli hovatartozástól függetlenül.

"Ha a szíved becsületes,
a személyiség megszépül.
Ha a személyiséget szépség járja át,
harmónia lesz az otthonokban.
Ha az otthont harmónia tölti be,
rend lesz a nemzeten belül.
Ha a nemzeten belül rend uralkodik,
Béke lesz a világon."
                                                  Sai Baba    
ÜZENETE

Swami mosolyogSathya Sai Baba azt tanítja, hogy az ember alaptermészete Isteni, és élete fő célja az, hogy ezt felismerje. Ez az önmegvalósítás azonban csak úgy érhető el, ha erkölcsösen élünk, önzetlen segítséget nyújtunk minden halandónak, de különösen az arra leginkább rászorulóknak, és kifejlesztjük magunkban a szeretetet és tiszteletet minden élőlény iránt. A vallások egységének megteremtésére újra és újra kihangsúlyozza azokat a fontos alapelveket, amelyek az összes világvallás alapjai: IGAZSÁG, ERKÖLCS, BÉKE, SZERETETET és ERŐSZAK-NÉLKÜLISÉG. Arra ösztönöz bennünket, hogy mindennapjainkban gyakoroljuk ezeket az emberi értékeket, s ehhez saját életével állít elénk lelkesítő példát. Sai Baba azt tanítja: "Az elvek nélküli politika, a jellem nélküli oktatás, az emberséget nélkülöző tudomány és az erkölcsöt nélkülöző gazdaság nemcsak haszontalan, de kimondottan veszélyes."

SZERETETE

magyarokkalSathya Sai Baba különös képességekkel bír. A Krisztusi jellegű csodák mellé Krisztusi Szeretet és Könyörületesség, valamint Isteni Tudás is párosul. A belső Béke és önzetlen Szeretet rendkívül erős hulláma áramlik belőle.  Sathya Sai Baba nyomatékosan kihangsúlyozza, hogy a hit és az önbizalom nélkülözhetetlen a sikeres és boldog élethez. Nem elég elhinni, hogy Isten Mindenható, Mindentudó és Mindenütt Jelenlévő, de bíznunk is kell benne! Bíznunk abban, hogy vigyáz ránk, megoltalmaz bennünket és mindig gondunkat viseli. 

Egy különleges üzenet SAI BABÁTÓL:

Kezdd a napot SZERETETTEL
Töltsd el a napot SZERETETBEN
Fejezd be a napot SZERETETTEL
Ez az út vezet ISTENHEZ 

KÜLDETÉSE

SwamiSathya Sai Baba kijelenti, hogy nem akar új vallást alapítani, sem a hívőket egy bizonyos fajta vallás elfogadására késztetni, hanem arra ösztönöz, hogy akik az ő Üzenetéhez vonzódnak, „Tartsanak ki már meglévő hitük mellett, és erősítsék azt." Azt is kinyilvánította, hogy nem azért jött, hogy követőket gyűjtsön maga köré, hanem hogy meggyújtsa a Szeretet tüzét a szívekben, hogy még nagyobb fénnyel ragyogjon.  Sathya Sai Baba Indiában számos kórházat, általános-, közép- és felsőfokú iskolát létesített, ahol a gyógyítás és oktatás teljesen ingyenes. Lenyűgöző személyiségének hatására világszerte mindenütt Sai Központok ezrei alakultak, ahol a hívők az ő spirituális tanításait követik és széleskörű közösségi munkát folytatnak. Azt tanítja: „Legyenek és virágozzanak a különféle vallások; hirdessék Isten Dicsőségét minden nyelven, minden dalban. Legyen ez az eszménykép! Tiszteljük a hitek közötti különbségeket, s fogadjuk el mindegyiket egyformán mindaddig, amíg azok is az egységre törekednek. Ha minden ember a vallásalapítói által lefektetett ideák szerint él - kerülve a gyűlölködést és kapzsiságot -, akkor a világ békés, boldog lakóhellyé válhat számára."
                                           Vallások egysége  



archiv

Isteni üzenet
A Védák - 3. rész
Az Upanishadok jelentősége

Linzer
Az isteni szülőtől
A teljes önátadás imádsága
Árpádházi Boldog Kinga
A gabonafélékhez leginkább ajánlott fűszerek
A végtelenség nyomában 3. rész
A csillagok születése és halála

Sugárzó Emberek - Assisi Szent Ferenc
Imádság

összes
gondolat

Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek, s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy a harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje.” Tamási Áron

archiv
2010. 9. 7.

Az érzéki tárgyaktól való elvonultság a legfőbb erény, mert lelki békével ruház fel, amely meghaladja az átlagemberek gyötrelmét, az öröm és a bánat kettősségét. Az ember hétköznapi élete során is visszavonulhat az érzéki tárgyaktól. Ne nézzétek világi szemmel a világot! Így megmenekülhettek az öröm és a szenvedés ellentéteitől, valamint lelki egyensúlyra és egyelméjűségre tehettek szert. Csak az elmétek játékai miatt tapasztaljátok az Egyet sokfélének. Lássatok mindent a szerető Úr kivetülése és kiterjedéseként! Így a dualitás szintjéről az egység birodalmába juthattok.